Jakab Adrienn - Annabella Interjú
Jakab Adrienn sokoldalúságát már régóta figyelemmel kísérjük, de első könyvének megjelenése még minket is meglepett, így nem hagyhattuk ki, hogy megtudjuk az Annabella eleven képzelete megszületéséhez vezető út történetét. Reméljük, hogy interjúnkkal mindenki kíváncsiságát ki tudjuk elégíteni.
Bár tudjuk, hogy nagyon sokoldalú vagy, mégis hogyan jött az írás az életedbe?
Fiatal korom óta írtam, főleg titkos naplót, mert úgy éreztem, hogy írásban tudom legjobban megbeszélgetni önmagammal mindazt, amit senki mással. Majd jött az a korszak, amikor nem akartam, hogy nyoma maradjon a gondolataimnak, nehogy valaki rátaláljon és rálásson az érzelmeimre. Hosszú évek után először, a 9 hetes Bikram jógaoktató képzésen Hawaiion éreztem, hogy muszáj újra írnom. Így vettem egy füzetet és naplót vezettem, hisz másképp nem tudtam feldolgozni mindazt a testi és érzelmi terhelést, amit átéltem. Onnantól kezdve pedig az önismereti utam része lett. Ráadásul miután 15 évvel ezelőtt az akkori hobbim a hivatásommá vált, vágytam egy más elfoglaltságra, ami pont úgy ki tud kapcsolni, mint a jóga.
Mire Annabella megszületett, addigra már két másik írásom lapult a laptopom mappájában. Egy memoár az „A oldalról”, ami kimondottan csak az unokámnak írtam, de amikor beleolvasok nagyon jól szórakozom én is. A másik pedig egy négy generációs regény a családom női ágáról, melynek már csak én vagyok élő tagja, így nem volt könnyű dolgom. Kezdetben az írás bátorságpróba is volt, hogy meg merem-e osztani az érzelmeimet, majd a különböző íróképzéseken fel merem-e olvasni mások előtt. Sok komfortzónán kívüli helyzetet teremtett, de rengeteget segített.
Aztán egy napon minden értelmet nyert. Az a sok idő, amit a nagymamám által vezetett könyvesboltban eltöltöttem és imádtam vele lenni. Rengeteg könyv vett körbe, életem során a nagyszüleimnél, a borítókra, a címekre évek múltán is emlékeztem. A középiskolás gépírás tanárunk hangos dobolása a tanári asztalon, ahogy ütemre verte a több százszor elismételt mozdulatok ritmusát. Amitől persze akkor égnek állt a hajam, de ma végtelenül hálás vagyok neki, hisz tíz ujjal, azóta is szélsebesen gépelek.
Az írás engem ellazít, miközben magasabb szintre emel, mint amin az első karakter leütésekor voltam.
Honnan jött ennek a könyvnek az ötlete, mi ihlette, és mi motivált az írás közben?
A történet ötlete pár évvel ezelőtt egy kreatív írástábor erdei sétája során jött. Ott született meg Annabella, ez a tudatos kislány, akinek világmegváltó ötletei vannak. Tisztán láttam magam előtt a karaktert, a copfját, a mozgását, a mosolyát. Hallottam a gondolatait, átéltem az érzéseit. Egy szóval rátaláltam legbelül.
Nekem elegendő volt, hogy kiírom magamból. Kiadásra inkább egy szakmai könyvet szántam, ami ötvözi az eddigi jógás és energetikai tudásomat, de azzal még nem végeztem, mert Annabella beelőzött. Úgy éreztem, hogy a nagyszülői örökségemből maradandót kell alkotnom, nem herdálhatom el hánytatott életük, izzadságos munkájának gyümölcsét. Így jutott laptopomról a nyomdába, miközben egyetlen munkafázisából sem maradtam ki.
Hogyan érezted magad írás közben?
Végig nagyon jól. Pláne mert nem úgy írtam, hogy ezt ki kell adnom, vagy a megélhetésem függ tőle. Írtam, mert jól esett belehelyezkedni a sztorikba. Könnyedén jött, hisz az elmúlt 11 év gyerekjóga órái során, több ezer gyerek érzelmei, gondolatai és megnyilvánulásai folyamatosan hatottak rám. Már ovis koromtól nyitott és nagyon fogékony voltam a gyerekekre. Csípem az őszinteségüket, a tisztaságukat és az önfeledt pillanataikat. Annabella családi történetei egyfajta vízió számomra. Sok kipróbált technika van közte, amit már évek óta használok a gyerekekkel és imádják. Mivel rájöttem, hogy olyan sok gyerekkel személyesen nem tudok jógázni, így a könyv által remélem Annabellát utánozva majd átvesznek az életszemléletéből.
Ki ihlette Annabella személyét?
Annabella fiktív személyként született meg, aztán az írástanulmányaim során rájöttem, hogy nagyon is benne vagyok. A barátaim szerint még a rajzok is hasonlítanak rám, amit én természetesen nem látok. Ami furcsa volt, hogy határozottan ezzel a névvel kezdtem el írni. Próbáltak lebeszélni róla nálam tájékozottabb barátaim, mert állítólag egy horrorfilm főszereplőjét is így hívják. De amikor átneveztem, sajnos nem tudtam a másik névvel folytatni. Azon vettem észre magam, hogy még mindig Annabellát gépelek. Az ilyen erős megérzéseimtől eltántoríthatatlan vagyok, ezt csípem magamban.
Mitől eleven a 11 fejezet? Van a 11-es számnak jelentősége?
A két kedvenc magyar szavam az önfeledt és az eleven. Annabella pedig tényleg egy élettel teli kiscsaj. A számot pedig imádom, anyukámmal mindketten 11-én születtünk. Így az angolból átvettem és mókásan magyarosan ejtve, Eleven Augusztusként évek óta használom. Végigkísér az életem során, és imitt amott felüti a fejét. Ahogy a korábbi kérdésednél utánaszámoltam, gyerekekkel is pont 11 éve foglalkozom. Ráadásul nem szeretem az unalmas dolgokat, ha 10 fejezetből állna, az számomra az lenne.
Van valóságalapja a történeteknek?
Az összes sztorit gyerekekkel való kapcsolataim ihlették, köztük saját magam is. Válaszok olyan kérdésekre, melyeket többször feltettek nekem, vagy olyan sztorik, pl a rágózásról, amit ugyanannak a kislánynak legalább hússzor kellett elmesélnem, mert annyira tetszett neki.
Pár történet saját gyermekkori technikám leírása, például a Holdmozi, ami mindig jól működött, de csak pár éve jöttem rá, hogy tudatos teremtés módszer. Évekig azt hittem, hogy 2004-ben kezdtem el jógázni, az ászanák gyakorlásával egy jógastúdióban. Aztán rájöttem, hogy egészen kislány koromtól kezdve voltak különleges jógás technikáim, amiket senkitől nem hallottam, magam fejlesztettem.
Mitől érzed különlegesnek a könyvet?
Annabella kissé különc, nem csinál túl sok mai vonalú dolgot, a megosztottság idején az együttre sarkall. Azt tapasztalom, hogy a mai gyerekek nagyon tudatosak, és jó szülői mintával rengeteget adhatunk nekik, sőt a legtöbbet. Ma nagyon sok helyen azt látom, hogy nem divat az együtt. Kiskoromban nálunk az egész család mindig együtt ült le enni, amelynek számomra hatalmas varázsa volt. Már akkor zavart, ha máshol nem ezt láttam. Így az Örömpörkölt fejezetet nem tudtam kihagyni.
Egy másik különlegessége, hogy hanganyag is készült hozzá, amin én olvasom fel az összes fejezetét.
De talán a legkülönlegesebb, az hogy kézzelfogható könyv lett belőle. Nagyon sokat köszönhetek a családomnak és a barátaimnak, akik végig támogattak benne és az illusztrátoromnak Tsereteli Natának, akivel imádtam együtt dolgozni. Különleges találkozás volt a miénk, bár csak egyszer ültünk le egymással személyesen, de engem teljesen elvarázsolt. Azonnal értette és érezte, hogy kit kell életre keltenie, csak úgy csillogtak végig a szemei. Tudtam, hogy Annabellát csak egy ilyen kívül-belül gyönyörű teremtmény kezébe adhatom.
Kinek ajánlod a könyvet?
A könyv alapvetően gyerekeknek szól, korosztálytól függetlenül. Ha már valaki annyira felnőtt, hogy elfelejtette, hogy benne is él egy gyerek, akkor rávilágít, felébreszti azt. A fejezetek viszonylag rövidek, és mindegyik végén található egy kérdés, amit elalvás előtt megdumcsizhatnak EGYÜTT. Mivel sok gyerek karácsonyi ajándékként kapja így főleg felnőttektől kaptam visszajelzést, náluk nagy sikert aratott. Szerintem igen hatékony lazítási technika lehet számukra is bepillantani Annabella különleges világába.
Mi az ami a gyerekeknek, és mi az ami a felnőtteknek szól a könyvben?
Mivel a célom az volt, hogy együtt olvassák, így a gyermeknek és a szülőnek egyaránt hordoz fontos információkat. Ha a 11 fejezetből legalább egy dolog megragadja őket, akkor én már boldog vagyok. Az eddigi visszajelzésekből legalább három dolgot átformál az életükben. Ez pedig nekem szárnyakat ad.
Számomra megdöbbentő volt, hogy többen nagyon sok figyelmet fordítanak kifelé, és azzal pedig kevesen törődnek, hogy mi zajlik a testükben. Úgy gondolom, hogy nevet adva a fontos szerveinknek, - Gyomor Ernő, Máj Elek és Tüdő Béla - megelevenednek, és hosszan élteti őket.
Hogy látod? Lesz folytatás?
Én nagyon szeretném. Van bennem még jó néhány történet. Hagyom őket érni. Már megszületett újabb három fontos fejezet ötlete, így ha a közönség szeretné Annabella újabb 11 fejezetét élvezni, akkor talán jövőre olvashatják majd. Ha esetleg nem, akkor maradnak családi körben, szóval mindenképpen jó helyre kerülnek.
https://www.facebook.com/AmaSoleJoga/
https://www.instagram.com/amasolejoga/