Kérdése van? Hívjon minket! +36-30/153-3532

PRANA-Design Blog

Palman Kittivel beszélgettünk - interjú sorozat 5.

2019.11.14 18:51
Palman Kittivel beszélgettünk - interjú sorozat 5.

 

Tánc és jóga? Kíváncsiak voltunk, hogy jön a balett után a jóga egy táncos életébe, ezért Palman Kittivel beszélgettünk.

palman-kitti-joga-oktatoval-beszelgettunk-a-pranaparna-parnak-gyartoja-a-prana-design-joga-oktatokat-bemutato-sorozataban

A táncos múltad tekintve már korán komoly testtudattal rendelkeztél. Hogyan jött az életedbe a jóga?

Táncművészként sokáig nem éreztem szükségét, hogy más mozgásformát is beépítsek az életembe és nem is nagyon volt rá időm. Viszont az első komolyabb sérülés után tudatosult bennem, mennyire sérülékeny ez a pálya. Bár szerencsésen felépültem és folytathattam a szakmám, de ijesztő volt a tudat, hogy bármikor történhet hasonló.

Nyitottá váltam egy másik útra is, de csak olyasmit tudtam elképzelni ami mozgásközpontú. A jógára esett a választás, mert sok jót hallottam róla. Nem csalódtam. Sőt. Az első gyakorlás megerősített abban, hogy ez is az én utam. Hihetetlen volt megtapasztalni azt a harmóniát amire korábban is vágytam, de nem igazán volt eszközöm, ami hozzá segített volna.

palman-kitti-joga-oktatoval-beszelgettunk-a-pranaparna-parnak-gyartoja-a-prana-design-joga-oktatokat-bemutato-sorozataban

A testtudat maximálisan jelen van a táncban, de egészen máshol van a fókusz. Fontos, hogy minden egyes mozdulat egyre tökéletesebb, pontosabb és szebb legyen. Ezért minden nap, minden helyzetben a maximumot kell nyújtani. Úgy a balett-teremben, mint az előadásokon.                                                                                                                         

A jóga ennél sokkal megengedőbb és inkább belső munka. A gyakorlásnak nincs tétje, nincs határidő. Ha tudatosan, rendszeresen gyakorlunk és a számunkra nehezebb akadályoknál tovább segít egy jó oktató, mindenképpen fejlődünk. De erre a saját ritmusunkban van lehetőség. Emellett a gyakorlás által bennünk létrejött harmónia a jógamatracon túl is érezhető.

Mint mozgás formák, leginkább miben különbözik a tánc és a jóga?

Leginkább abban, hogy a tánc dinamikus, a jóga pedig ehhez képest statikus mozgás. A tánc speciális mozgásrendszere sokszor egyoldalúan terheli a testet, míg a jóga komplexen az egészet erősíti és nyújtja.

Melyik volt az a pont az életedben, amikor érezted, hogy neked a jóga felé kell jobban fordulni? Mit kerestél benne?

Amikor először jógáztam. :) Nem túlzás azt mondani, hogy fantasztikus élmény volt. Megtapasztalni egy olyan állapotot, hogy minden jó. Persze vannak ilyen pillanatok az életben, de ezt rendszeresen, akár folyamatosan megélni egészen más. Korábban néha saját magammal sem tudtam harmóniába kerülni, folyamatosan kerestem a belső nyugalmat, nekem ezt a jóga segített megteremteni.

A jóga számodra nem csak munka. Mire tanított meg? Milyen tulajdonságokat, készségeket fejlesztett tovább benned?

Sokmindent leeegyszerűsített. Érzelmi stabilitást hozott. Az elfogadás és a türelem folyamatos jelenléte a gyakorlásban erősíti és segíti fenntartani ennek a két fogalomnak a fontosságát az élet minden területén. Anélkül, hogy akarnánk, jelen van minden lélegzetvételben és minden mozdulatban. Egész más az életminőség ilyen felfogásban.

palman-kitti-joga-oktatoval-beszelgettunk-a-pranaparna-parnak-gyartoja-a-prana-design-joga-oktatokat-bemutato-sorozataban

Egy jóga stúdió mindennapi kordinálása komoly munka. Mikor döntöttél úgy, hogy belevágsz és megalapítod a Szegedi Mandala Jóga stúdiót?

A budapesti csapat motivált ebben. Majdnem egy évig dolgoztunk együtt korábban és mivel akkor még nem volt vidéki stúdió, én pedig ismét Szegeden éltem, felmerült az ötlet, hogy itt is legyen egy. Azt éreztem, hogy az ilyenfajta működtetéshez és irányításhoz van erőm és kedvem, de jólesett a megerősítés. Volt egy elképzelésem, ha én járnék egy stúdióba, mit várnék el, mitől érezném jól magam és ezeket szerettem volna megvalósítani.

Mi a tapasztalatod, az emberek divatból vagy belső indíttatásból fordulnak a jóga felé?

Mindkettő. De azt jó látni, hogy bármi is volt az első késztetés, mindenkihez megérkezik egyszer a felismerés,hogy a rendszeres gyakorlás mennyi pozitív változást hoz a testben és az élet minden területén. Szerintem elég jó dolog ha manapság a jóga divatos. Nincs is jobb, mint sok-sok kiegyensúlyozott ember. :)

palman-kitti-joga-oktatoval-beszelgettunk-a-pranaparna-parnak-gyartoja-a-prana-design-joga-oktatokat-bemutato-sorozataban

Mit tanácsolnál azoknak, akik még az útjuk elején vannak és csak most ismerik fel, hogy többet szeretnének kihozni magukból a jóga által?

Gyakoroljanak, amennyit csak lehet, kezdetben vezetett órákon, tanfolyamokon szakképzett oktatók segítségével. Próbáljanak ki több stílust és több oktatót, hogy megtalálják, melyik illik igazán a személyiségükhöz.

Téged mi inspirált az utadon?

Mindig más. Attól is függ milyen életszakaszban vagyok és éppen mire van szükségem. Kezdetben főleg a sok pozitív változás amit megtapasztaltam a jóga által.  De volt, hogy egy oktató, vagy egy workshop adott új lendületet, akár egy megváltozott élethelyzet vitt előre, esetleg más irányba a jóga útján. Az biztos, hogy a jóga már mindig velem marad.

palman-kitti-joga-oktatoval-beszelgettunk-a-pranaparna-parnak-gyartoja-a-prana-design-joga-oktatokat-bemutato-sorozataban